Összes futtott km 2010. március 17. óta

2010. május 25., kedd

2010. május 23. - 10 km - 3. nap

Erdőben voltam ma futni. Jó dolog erdőben futni, csak rohadt sok a domb, meg a kidőlt fa így vihar után :-) Úgy terveztem, hogy lefutom a 8 km-t, amit ír az edzésterv, de az első dombok környékén sétára kellett váltanom, mert nem bírtam a meredeket. Emiatt a tervezett 2 kör helyett 3-at futottam, hogy meglegyen a 8 km tiszta futás. Összesen 10 km körül végeztem, bár ahogy megnéztem a térképet, volt pár hely, ahol eldobta a gps jelet a kütyü, emiatt amit én körben futottam, ő egyenesnek vette, ezzel rövidítette a valós távomat. Meg vagy 500 méterrel korábban írja a befejezést is, mint ahogy valójában befejeztem. Ez mondjuk annyira nem zavar, a lényeg, hogy megvolt a 10, de valszeg még annál több is. Simán ment, nem volt gond, csak ahogy már mondtam, a dombokkal. Arra még gyúrni kell. Amúgy is, egy hónap múlva VOTT, ott indulok a tájfutáson, az biztos teli van dombokkal, addigra erre rá kell gyúrni :-)


A mai feladat: 8 km futás


Az adatok:



Sport:
Running
Start Time:
May 23, 2010 5:47 PM
Distance:
9.86 km
Duration:
1h:25m:07s
Avg Speed:
8:38 min/km
Max Speed:
3:36 min/km
Calories:
1026 kcal
Altitude:
342 m / 510 m
Heart Rate:
- / -




 A diagramm:



2010. május 22., szombat

2010. május 21. - 10 km - 2. nap

Ma a szigeten voltam. Érdekes volt, hogy az új terepen sokkal gyorsabban indítottam, mint a megszokotton. Vagy lehet, hogy csak a tübbiek húztak. Az első két kilcsi 6 perc alatti volt, viszont a harmadik 20 perc felett :-) Olyan vihar kerekedett, hogy meg kellett állni a Margít-hídi lejáró alatt. Jó sokan összegyűltünk, mire vége lett az esőnek.

Összeségében futottam egy kört a szigeten, meg kifutottam a pesti pldalon a partra. Összeségében nem volt meg az egyben 6,5 km, mert állni kellett az eső miatt, de azért végigcsináltam. Lent a Dunaparton megcsináltam a sprinteket, úgy, hogy számoltam a lépéseket. Nem is sejtettem, hogy milyen hosszú a 100 méter. Kemény volt a végén az a sprint. Gondoltam még visszakocogok a kocsihoz, de a spint után már nem bírtam. Jó volt egy kis levezető séta. Összeségében érdekes érzés volt. Az első napon is 6 km volt a futás, de ott ketté volt osztva, 3 után volt a gyors szakasz, aztán megint 3. Most egyben volt 6,5 km. Ez rám pszichésen hatott. Hiába futottam 7,3-at az első napon, mégis megijesztett. De azt hiszem ment volna akkor is, ha nem kell megállnom az eső miatt. Most még gondolkodom, hogy ismétlősnek vegyem-e vagy sem.

A feladat: 6,5 km futás + 3 repülőrajtos 100 m-es sprint.

Az adatok:


Sport:
Running
Start Time:
May 21, 2010 4:20 PM
Distance:
7.45 km
Duration:
1h:04m:06s
Avg Speed:
8:37 min/km
Max Speed:
2:19 min/km
Calories:
775 kcal
Altitude:
135 m / 243 m
Heart Rate:
- / -


A diagram:

2010. május 21., péntek

2010. május 18. - 10 km - 1. nap - Sose fuss cél nélkül

No, ezen is túl vagyok és túl vagyok a harmadik általam megalkotott szabályon is. Nagy valószínüséggel ezek a szabályok csak rám vonatkoznak, de nálam úgy látszik, így működnek a dolgok.

Tehát a harmadik szabály, hogy sose fuss cél nélkül. Mielőtt elindultam volna, kicsit aggódtam, hogy hogyan fogom bírni a 7-8 km közötti távot, mivel az ötös edzésterv után is volt olyan, hogy nem bírtam. Hát, most teljesen meg voltam döbbenve és egyben nagyon boldog is voltam. Mégpedig azért, mert simán ment a 7,33 km, semmi probléma nem volt. És az egyetlen különbség az volt, hogy most meg volt szabva, hogy mit kell csinálnom. Nálam úgy néz ki, hogy fontos ez.

Röviden, hogy hogyan éreztem magam. Az első 3 km teljesen jó volt. Laza tempó, de mégis, csak egy kicsivel maradtam el az időmtől. A 4x1 perc gyors nem volt gáz. Megtoltam, kocogtam, amíg nem éreztem úgy, hogy van egy kis erőm újra odalépni. Mondhatni, kifejezetten jól esett odalépni. Úgy számoltam ki, hogy a gyorsak a lejtős részre jöjjenek ki, ezzel nem is volt gond. Viszont a lejtős rész után volt egy finom, 1 km-es emelkedő. Na, az volt a nehéz az egész napban. A levezető 3 km a lejtő kivételével tényleg pihentető volt, eszembe sem jutott, hogy előbb befejezzem, pedig ott futkorásztam már a ház mellett. Egyszóval az első nap nem csak letudva, hanem élvezettel elvégezve.

A feladat: 3 km futás - 4x1 perc gyors - 3 km futás

Az adatok:


Sport:
Running
Start Time:
May 18, 2010 7:56 PM
Distance:
7.34 km
Duration:
50m:23s
Avg Speed:
6:52 min/km
Max Speed:
2:36 min/km
Calories:
763 kcal
Altitude:
170 m / 324 m
Heart Rate:
- / -


A diagram:

A 10 km-es edzésterv

Megfogadva modred2 tanácsát nem erőltetem tovább a sebességet, inkább a távra koncentrálok. A zsírégetés miatt úgyis a lassú, hosszabb távú futásokra van szükségem. Ennek szellemében úgy döntöttem, hogy előveszem a 10 km-es edzéstervet és elkezdem csinálni.

A teljes terv megtalálható itt:

http://edzesonline.hu/edzesterv/38/10_km_es_edzesterv_kezdoknek

Némi kivonat, ha valaki nem akar kattintgatni:


Magyarázat a táblához:

- A km-ben megadott futásokat laza, kényelmes tempóban kocogd végig, úgy, hogyha van egy társad a futásoz, vele folyamatosan tudj futás közben beszélgetni.
- A "Gy"- vel jelzett gyors szakaszokat egy kicsit húzd meg, hogy a lihegésed erősödjön, de véletlenül sem annyira, hogy kiköpd tőle a tüdődet! Minden gyors szakasz után nagyon lassan kocogj mindaddig, amíg a légzésed visszaáll normálisra, és csak utána kezdd el a következő gyors szakaszt.
- Az "R" betűvel kódolt repülőfutások 100 méteres sprintszerűséget jelentenek, ahol kb 80 méteren át fokozatosan felgyorsulsz a maximális sebességed 90%-ára, majd azt a tempót megpróbálod 10-20 méteren keresztül tartani, aztán szépen lelassulsz teljesen kb 30 méteren belül. A repülők között sétálj addig, amíg teljesen lenyugszik a légzésed, csak utána kezdd el a következőt. 



Azt hiszem, ezzel az edzéstervvel is úgy leszek, mint az 5 km-essel. Csinálni fogom rendesen, de most elég sűrüek a napok ahhoz, hogy biztos legyek benne, hogy a napokat nem fogom tudni tartani. Jelen pillanatban hétfőn és csütörtökön vitorlás oktatás van, azután biztos nem fogok tudni futni, meg a meló is elég húzós, nem ritka a nyolc utáni hazaérés. Az első szabály meg ugye az, hogy sose fuss sötétben :-)

2010. május 13., csütörtök

2010. május 12. - 5 km - 33:20 - Túl az első 100-on!

Dupla jubileum a mai! Ezzel a futással túlléptem a 100 km-t a márciusi kezdés óta. Jó érzés, hogy már ennyi van a lábamban :-)


Egy kis stat az elmúlt időről:

Edzésenkénti átlag km: 4,108 km
Edzésenkénti átlag idő: 29 perc 43 mp
Átlagos sebesség: 7 perc 14 mp / km

Majd 200-nál csinálok új statisztikát.

A másik jubileum, hogy tegnap reggel mutatott a mérleg éveg úta először 2 számjegyű értéket :-) 99,4 kg. Szal ez a nap over and under 100 :-D

Ennélfogva maga a futás is élmény volt. Laza, zsírégetős tempó, semmi megszakadás, tüdőkiköpés. Viszont a kocogás közepette kitaláltam, hogy elkezdem az előző kijelentésemmel ellentétben elkezdem a 10 km-es edzéstervet. Hétfőn. Mert a kocogással nem nagyon nő a sebességem, viszont ha elkezdem azt a tervet, akkor hozza majd magával a sebességnövekedést. Úgy okoskodtam, hogy a hosszabb táv szükségszerűen meghozza a kívánt sebességnövekedést is, a 10-es edzésterv hosszú, lassú futásokon alapul, beiktatott gyorsításokkal, szal a zsírégetésre is jó. És nem utolsósorban segíteni fog az is, hogy van egy cél előttem, van mit elérni, megvan a napi elvégzendő feladat. Ami pláne jó volt, hogy monderd2 a kommentben megerősített, hogy nem is volt olyan hülyeség az okoskodásom :-)

Jubileumi adatok:

Sport:
Running
Start Time:
May 12, 2010 8:23 PM
Distance:
5.07 km
Duration:
34m:11s
Avg Speed:
6:45 min/km
Max Speed:
3:25 min/km
Calories:
527 kcal
Altitude:
164 m / 270 m
Heart Rate:
- / -


Diagram:

2010. május 12., szerda

2010. május 11. - 5 km - A futás és a diéta

Elkezdtem utána olvasni, hogy miért nem megy mostanában a futás. Röviden annyi, hogy az izmokat a glükóz hajtja, ami a cukorban meg a szénhidrátban van. Amikor hirtelen terhelést kap a szervezet, ebből nyeri az üzemanyagot. Lassú, folyamatos terhelésnél van idő a zsírszövetből lebontani a cukrot, de hirtelen terhelésnél ez nem megy. Na most mi benne vagyunk a 90 napos diéta elejében-közepében. Tegnap gyümölcsnap volt, amúgy sem dúskáltam az energiában, nem is bírtam. Érdekes az, hogy nem a tüdőm és nem is a lábam fárad el, hanem csak egyszerűen elfogy az energia. Azt beszéltem okos Atesszal, hogy ilyenkor ki kéne próbálni, hogy csak lassú kocogás megy, nem futás, azt viszont hosszabb ideig. Akkor már bomlanak a zsírsejtek és lesz energia. Majd kipróbálom.

Szal a lényeg: diéta alatt csak ésszel!

Ma viszont fehérje nap van, ettem húst, szal ma megyek. És ha minden igaz, ma átlépem a 100 km-t :-D

Az adatok:


Sport:
Running
Start Time:
May 11, 2010 7:40 PM
Distance:
3.84 km
Duration:
26m:09s
Avg Speed:
6:49 min/km
Max Speed:
4:22 min/km
Calories:
399 kcal
Altitude:
140 m / 228 m
Heart Rate:
- / -


A diagram:

2010. május 11., kedd

2010. május 8. - 5 km - 32:46

Na, ez volt a totál nem értős nap. El is fáradtam rendesen, úgy éreztem, hajtok is komolyan, mégis sokkal szarabb az időm. Bár szerintem a progi sem teljesen tökéletes. Mindig ugyanonnan indulok, mégis máshol vannak a kilóméterek. Vagyis a progi nem rossz, inkább pontatlanul veszi a jelet a gps. De ennyi belefér. Mostantól ugyanazon az útvonalon fogok futni és viszek stoppert is. Meg majd megjegyzem, hogy vannak a km-ek és ahhoz mérek.

És még valami: BEMELEGÍTÉS! BEMELEGÍTÉS! BEMELEGÍTÉS! BEMELEGÍTÉS! Az első km-en azért lett übergáz és szerintem azért is fáradtam el jobban, mert nem melegítettem, csak elindultam és lassú kocogásal próbáltam melegíteni. De ahhoz még gyík vagyok, az nem megy...

Jó lenne, ha za endomondo tudna blogot is írni, akkor nem maradnék le mindig a dokumentálással .-) A facebookra mennek rendesen a jelentések, már csak ide kellene jönniük.

Ja, egy másik bosszantó dolog: egy hete áll a súlyom, istenért nem akar lejjebb menni. Ez még nem is lenne gáz, de miért pont 100,1 kg-nál ált meg? A köcsög :-D Lehetett volna 99,9, akkor már túl lennék a lélektani határon :-)

Az adatok:


Sport:
Running
Start Time:
May 8, 2010 8:07 PM
Distance:
5.04 km
Duration:
33m:13s
Avg Speed:
6:36 min/km
Max Speed:
3:16 min/km
Calories:
524 kcal
Altitude:
191 m / 267 m
Heart Rate:
- / -


A diargamm: