Összes futtott km 2010. március 17. óta

2010. július 2., péntek

2010. május 29. - örömfutás

Ez egy jó nap volt. Amikor az előző futásomból visszaértem a szállásra, sikerült összesároznom a folyosót és kaptam a telepvezetőtől egy alapos fejmosást, hogy figyeljek már oda. Aztán mondta azt is, hogy ők is futnak pár ismerősükkel minden szombat reggel, nincs-e kedvem velük. Mondtam, hogy miért ne, úgysem futottam még csoportban. A társaság két velemkorú srácból, egy ötven körüli német profból (aki a helyszínre is futott, meg haza is, ami kb. 20 km volt összesen) és egy 73 éves Sanyi bácsiból állt, akinek megdöbbentő fittsége van. Azt mondták, hogy laza terep, megfelelő emelkedéssel. Hát, nekem kicsit sok volt. Odafele csak felfele futottunk, azt hittem, megdöglök. Aztán megálltunk egy kicsit tornázni és elindultunk visszafele. Azt hittem, hogy az király lesz, mert lefele megyünk, de ezek tudtak egy másik utat is, ami olyan emelkedővel indult, hogy hihetetlen. Utána már tényleg csak lefele mentünk :-)

Összeségében nagyon jó volt, tetszett. Szép volt az erdő, az út, meg jó volt a társaság is. Tanultam egy csomó nyújtási technikát, megy még több jó tippet kaptam a német proftól, aki mellékállásban hosszútávfutó és minden évben tol némi maratont. Majdnem elmentem vele kedden reggel is futni egy hosszút, de aznap volt a vizsga, nem akartam kockáztatni, hogy elkések.

Az adatok:

Sport:
Running
Start Time:
May 29, 2010 6:22 AM
Distance:
7.67 km
Duration:
1h:07m:03s
Avg Speed:
8:45 min/km
Max Speed:
1:22 min/km
Calories:
798 kcal
Altitude:
190 m / 358 m
Heart Rate:
- / -

A diagram:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése